Ugyanebben az interjúban
Vidnyánszky Attila méltatta is az ukrán színházi társulatokat,
akik a háború miatt lelassult kulturális élet ellenére is állják a sarat.
„Igazából nem állt meg a színházi élet, mert ahol tehetik, ott próbálnak és játszanak, sőt még bemutatókat is hoznak létre. Még a mi kis beregszászi társulatunkkal is megcsináltuk itt Gogoltól a Háztűznézőt. Fantasztikus telt házak előtt játsszák, kabátokban, sapkában ülnek az emberek a hideg termekben és nézik az előadást, egyszerre megrázó és szívmelengető. Az Ukrán Nemzeti Színház két előadással és egy koncerttel érkezik. Az Olimpia első etapjának lezárásaként június 24-én a Margitszigeten egy ifjú ukrán rendező titán, Ivan Urickij viszi színpadra a Szentivánéji álmot. Ennek is nagyon-nagyon örülök.
Ez is túlmutat magán a színházi eseményen, ennek is szimbolikus és nagyon komoly gesztusértéke van”
– nyilatkozta lapunknak reményekkel telve korábban a főigazgató.
Már aláírták a szerződést
A váratlan fordulat után a Magyar Nemzetnek pedig azt nyilatkozta Vidnyánszky: sajnálatos dolognak tartja az ukrán társulat döntését, nagyon várták őket, örültek volna, ha jönnek, hiszen a társulat nem először játszik a Nemzeti Színházban.
„A kijevi társulat által emlegetett Rex című előadás a Nemzeti Színház produkciója, Valerij Fokin rendezte Kirill Fokin szövegéből, Valerij Fokin pedig a Nemzetközi Színházi Olimpiát szervező bizottság oszlopos tagja.”
Vidnyánszky szerint
„semmi olyan új fejlemény nem volt az elmúlt hetekben, amiről az ukrán fél ne tudhatott volna akkor, amikor aláírta a szerződést”.
Hangsúlyozta: azt az ígéretet tette, hogy nem lesz orosz társulat a színházi olimpián, mint ahogy nincs is. Társulat nem jött, csak egy orosz rendező vesz részt az eseményen.
A Nemzeti Színház igazgatója elmondta: „A márciusi sajtótájékoztatón én valóban hidakról, kapcsolatteremtésről és kommunikációról beszéltem, akkor ők valóban írtak egy levelet, hogy számukra ez elfogadhatatlan, mire én visszaválaszoltam, hogy meg kell érteniük, hogy mi így építjük fel az egész színházi olimpiát, és ebben a helyzetben sokszorosan fontosnak tartom azt, hogy kapaszkodjunk egymásba és ne engedjük el egymást, ami lerombolódik, azt mi, a kultúra emberei próbáljuk valahogy visszaépíteni, és ne szakítsunk meg minden kapcsolódási pontot. Ők azután írták alá a szerződést, hogy olvasták a válaszomat” – mondta a lapnak.